:: Kulipintyó ::

2025. december. 24. szerda, Karácsony előestéje, Ádám, Éva napja

Orbán Viktor: együtt hanyatlunk a nyugattal

2025.12.24. 10:48:53

Orbán Viktor 16 év kormányzás után arra a legbüszkébb, hogy az innen elüldözött/elmenekült magyarok, a máshol befejezett munkájukért, Nobel díjat kaptak. Nagyon büszke arra is, hogy ma nélküle kétszázezerrel kevesebb gyerek ülne a karácsonyfák alatt. Már akinek jut karácsonyfa, hiszen 20%-uk mély­szegénységben él. Bár ők valószínűleg cigányok, hiszen tudjuk, hogy az ég kék, a fű zöld, a cigánygyerekek szegények. Az ország a munkaalapú gazdaság és a családalapú társadalom pillérein áll, ami az egyedül életképes modell. A nehézségeket továbbra is a háborúval és a hanyatló nyugattal magyarázza, amely nyugattal együtt hanyatlunk immár mi is. A hanyatlás 3 okaként a nagytőkét, a migránsokat és a woke-ot jelölte ki. Rögzítette ugyanakkor hogy szükségszerűen része vagyunk ennek a hanyatló nyugatnak. A Tisza Pártról elmondta az utóbbi időben több jogszabály­sértés útján is felépített kampány üzeneteit, ezeket nem idézem. Azonban jelzem, hogy nevén nevezett minden említett személyt. A békekötés utáni első intézkedése a hála lenne, akármit is jelent ez. De mindegy is, hisz ez az utolsó békeév Európában. Gondolom majd arról sem a támadó fél tehet. Bár legutóbb még arról volt szó, hogy Oroszország gyengébb mint a NATO és ezért úgyse támadna meg minket, és amúgy se akar, hiszen a világon a békepártibb ország. Ennek az önellentmondásnak a tisztázása még hátra van.

elolvasom az egészet (magyarnemzet.hu)

orban viktor interju

2025. december
HKSzCsPSzV
491234567
50891011121314
5115161718192021
5222232425262728
01293031

A neten találtam

A külvilág beszűrődő zaja

BOLDOG KARÁCSONYT

Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.

Kis fenyőfa, nagy fenyőfa,
Kisült-e már a malacka?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.

Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép könyv, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!

Kis karácsony, nagy karácsony,
Van-e kolbász a padláson?
Ha nincs a kolbász a padláson,
Nem ér semmit a karácsony.

Kezem, lábam, jaj, de fázik,
Csizmám sarkán jég szikrázik.
Ha szikrázik, hadd szikrázzon,
Azért van ma szép karácsony!

Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra!