Legalább kormányozni tudnak (?)

Úgy tűnik tematikát váltott a fidesz. Elkezdődött annak a stratégiának a végrehajtása, amelyet Orbán Viktor fogalmazott meg, még valamikor szeptember elején, és amely szerint szakpolitikai vitákat kell nyerni. Valahogyan be kell bizonyítani, hogy a fidesz még mindig képes és akar kormányozni. Vissza a 2000-es évek elejére. Amikor még a politikusok vitapartnerek és nem lepofozandó, megalázandó, legyilkolandó ellenségek voltak.
Akármi lesz ebből, ha még több valóságferdítő videó és nyilatkozat is jelenik majd meg, ha már a tényekről megy a vita és nem az utcai agresszióról, már akkor is nyert az ország. Ha a miniszterelnök leereszkedik a nagyhatalmi játszmái között közénk, akik majd eldöntjük, hogy az mdf pályájára áll-e a fidesz, vagy megmarad, azzal is csak nyerhet az ország.
Ha eljutnánk egy év alatt odáig, hogy nem a valóság lenne a vita a tárgya, hanem esetleg ugyanannak a valóságnak az eltérő megítélése, akkor gyertyát is gyújtanék. Azt hiszem, nem fogok. De azért eljátszom a gondolattal.
A koronavírusjárvány kezelése tele volt olyan taktikai hibákkal, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Hagytuk, hogy felvásárolják a maszkokat. Kb. 300 Ft-os munkavédelmi maszkokról beszélünk. Én egy hónap után jöttem rá, hogy van egy bontatlan a pincémben a festős cuccok mellett.
Mivel nem volt maszk, nem tehettük kötelezővé. Helyette jött egy nagymamának öltöztetett főorvos asszonyság (© Orbán Viktor) és két lekvárfőzési tanács közben elmondta, hogy aki nem beteg ne hordjon maszkot. Aztán két hét múlva kötelező lett a maszk.
Arról, hogy van-e elég orvos a kórházakban, hogy miért nincs pénz a tb finanszírozott egészségügyre, ami mint tudjuk nem üzlet, arról nincs hely itt említést tenni.
Arról, hogy az akkor bevásárolt lélegeztető gépek hány százalékát használták a járvány alatt, szintén szívesen látnék a kamatesőshöz hasonló táblázatot.
Mert ez lenne a szakpolitikai vita.
Nem a marketingvideó alapvetően a gond, hanem hogy ez nem egy mosópor, hanem az ország pénze, az a pénz amit mi dobtunk össze, amit úgy kéne elkölteni, hogy a mi hasznunkra váljon. Ez a ni pénzünk. És aki a nevünkben elkölti, az kutya köteles elszámolni felénk, hogy amikor bajban voltunk, hova tette a pénzünket. A mi pénzünket.
Várom szeretettel a szakpolitikai vitákat. Ez a videózgatás csak a témafelvetésnek volt jó. Beszélgessünk róla, rendben van. Jöhetnek a számok.
fidesz valasztasok jarvany kozpenz kormanyzokepesseg

