Az előrehozott választás esélye

„A 2025-ös költségvetésbe betervezett a kormány 8.4 milliárd forintot országgyűlési választásokra. [...] olyan tételek szerepelnek benne, amikre a választási évben szoktak költeni, s nem az előzőben, mint például a választási nyomtatványok vagyis szavazólapok elkészítése vagy éppen a postai értesítők költsége.” (Kovács Gergely)
„Miniszterelnök úr, tisztelet nélkül nincs tisztességes ország. Ezért én nem azt mondom magának, hogy ’vége van, kicsi’, hanem határozottan felszólítom, hogy legyen bátor, nézzen szembe a magyarokkal, és legyen új választás. Adja vissza a magyaroknak a döntés jogát.
Mindenki látja, mi folyik körülöttünk, hogy az Orbán-kormány hogyan vette el a magyar emberektől a jobb élet reményét. Mindenki megtapasztalhatja, hogy nem működik az állam, hogy hiába a magas adók, szétesnek a közszolgáltatások.”. (Magyar Péter)
„Mi vagyunk az egyetlen ország, ahol a kormányok mindig kitöltötték a ciklusukat, a stabilitás uralkodó szempont volt mindig is a magyar a politikában. Még akkor is, ha a miniszterelnök meghalt, leváltották, vagy éppen elmenekült [ti. Antall József, Medgyessy Péter illetve Gyurcsány Ferenc], akkor sem volt előrehozott választás.” (Orbán Viktor)
Változott-e valami érdemben 2017 óta, amikor mindenki az ellenzék győzelmét várta 2018-ra, és mindenki azt hitte, előrehozott választást tart majd a Fidesz, mintegy előremenekülve?
Nem.
Az előrehozott választások jelenlegi esélye: 0%
valasztasok magyar peter kovacs gergely orban viktor

